Quantcast
Channel: Spar - Trade magazin
Viewing all 1038 articles
Browse latest View live

Bővült a SPAR sajátmárkás termékek köre

$
0
0

Kasper Rorsted, a Henkel igazgatóságának elnöke (CEO) úgy döntött, nem újítja meg a 2017-ig szóló szerződését, és saját kérésére távozik a vállalattól 2016. április 30-án. Rorsted 11 évig volt a Henkel igazgatóságának tagja, ebből 8 évig az igazgatóság elnökeként (CEO) dolgozott.

Utódjául 2016. május elsejei hatállyal Hans Van Bylent nevezik ki. Bylen karrierje a Henkelnél 1984-ben kezdődött, és 2005 óta tagja az igazgatóságnak a Beauty Care üzletág vezetőjeként.

A tavaszi kinevezése lehetővé teszi, hogy irányítsa a Henkel 2016. év végén megjelenő új stratégiájának kialakítását és a stratégia sikeres kivitelezését. //


Környezetbarát Spar

$
0
0

Dél-Olaszországban, Giovinazzóban egy új Eurospar üzlet nyílt, mely nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre. A hatékony energiafelhasználás érdekében az üzletet alacsony fogyasztású hűtőkkel és légkondicionálóval, illetve LED-világítással szerelték fel. A következő évben a bolt áramszükségleteit napelemek felhasználásával is ki fogják egészíteni, melyek nem csak csökkentik az üzlet ökológiai lábnyomát, de költséghatékonyabb működést is biztosítanak.

Az üzletet a Spar partnere, a Maiora építette. A cég elnöke, Pippo Cannillo elmondta, hogy a jövőben nyíló üzleteit is hasonló környezetbarát technológiával kívánja felszerelni.

Sikeres évet zárt a SPAR 2015-ben is

$
0
0

Az idén 25 éves jubileumát ünneplő SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a tavalyi üzleti évében 488,2 milliárd forint forgalmat realizált, mely 3 százalékkal haladja meg a 2014. évi értéket. A SPAR 2015 végén összesen 456 üzlettel rendelkezett, melyek közül 75 egységet kiskereskedő üzemeltetett. Több mint 13 ezer munkavállalójával évek óta az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója. A cég az elmúlt évben 32 millió eurót fordított beruházásokra, az elmúlt 25 év során pedig összesen 959 millió eurót.

SPAR sajtotajekoztato 20160302 foto2

A SPAR 5,4 milliárd forintot fordított áruház-felújításokra 2015-ben is. A legnagyobb beruházás a cégcsoport életében azonban a cég bicskei húsüzemének 1,7 milliárd forintos bővítése volt, valamint az érdi INTERSPAR építésének megkezdése. Az idei évben a beruházások folytatódnak, melyekre a SPAR közel 23 milliárd forintot költ majd. A beruházási keretben megtalálható 27 áruház felújítása és 5 új üzlet átadása is.

Hálózatfejlesztés
32 INTERSPAR hipermarket, 349 SPAR és City SPAR szupermarket, valamint 75 franchise áruház alkotta a tavalyi év végén a SPAR Magyarország üzlethálózatát. A vállalat franchise programját 2012-ben indította el, az elmúlt évben pedig 51 üzlettel bővült a partneri lánc. Saját üzemeltetésű szupermarket is nyílt 2015-ben Budapesten, a Váci úton. A 22 új munkahelyet teremtő, 317 millió forintos beruházást követően ma már összesen 393 ezer négyzetméteren szolgálja ki a vásárlókat a cég országszerte.
A SPAR folytatta a már meglévő áruházainak rekonstrukcióját is, 13 üzletet újított fel tavaly. A modernizált áruházak alaprajzi elrendezése megváltozott, még tágasabb és átláthatóbb eladótereket hoztak létre a vásárlók kényelme érdekében, amit energiatakarékos LED lámpák világítanak meg.
A SPAR nagy hangsúlyt helyez az energiahatékonyságra: az épülő érdi INTERSPAR áruházban például a padlófűtéshez, valamint a hűtéshez a kereskedelmi hűtőrendszerből származó hulladékhőt hasznosítják majd. A 2017 tavaszára elkészülő 7 ezer négyzetméteres hipermarket építése során az üzletlánc saját beruházásban a környező utakat is megújítja.
Az INTERSPAR az elmúlt év szeptemberében ünnepelte 20. születésnapját: 1995-ben új kereskedelmi kategóriát honosított meg a SPAR azzal, hogy 600 millió forintos beruházás keretében megnyitotta az első, 10 ezer négyzetméteres magyarországi hipermarketet Győrben.

Bővült a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont
A SPAR az egyetlen kiskereskedelmi vállalat, amely saját húsüzemmel rendelkezik Magyarországon. 2015-ben 1,7 milliárd forint ráfordítással – szeletelő részleggel és oktatóközponttal – 10.900 négyzetméteresre nőtt az üzem, ahol tavaly 2.700 szarvasmarhát és 400 ezer darab félsertést dolgoztak fel, aminek eredményeként 1,6 millió kilogramm bontott marhahús és 14,6 millió kilogramm bontott félsertés került az üzletekbe. Az üzemben a tálcás, védőgázas, valamint a vákuumcsomagolt friss tőkehúsok mellett tavaly 11,5 millió kilogramm sajátmárkás – S-Budget, SPAR, Regnum – felvágottat, sonkafélét, füstölt és füstölt-főtt húst, májast és kolbászféléket gyártottak és 7 millió darab tálcás húst csomagoltak.
A SPAR csoport a múlt évben a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy használatára is lehetőséget kapott, amely garantálja, hogy a sertés Magyarországon született, kizárólag GMO-mentes gabonán nevelkedett, valamint a húsa meghatározott márványozottsággal és sajátos, különleges ízzel és illatvilággal rendelkezik.

Egyre bővülő sajátmárkás termékkínálat
A vállalat nagy figyelmet fordít az üzleteiben elérhető sajátmárkás termékek minőségére, megjelenésére és arra is, hogy évről évre bővítse ezen áruféleségek választékát. Tavaly 2.290-re nőtt a sajátmárkás termékek száma. A cikkelemszám növekedés főként a SPAR, S-Budget, Regnum, valamint a SPAR Natur*Pur márkákat érintette.
Minden sajátmárkás terméket olyan neves gyártó állít elő a SPAR számára, amely termékeivel már bizonyított a piaci versenyben. A gyártói márkáknál általában 20-30 százalékkal olcsóbb termékek kiváló minőségük és kedvező ár-érték arányuk révén a fogyasztók körében gyorsan népszerűvé váltak.

Képzések a szakmai fejlődésért
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. egyik alapelve, hogy a biztos jövő az utánpótlás nevelésében és a kollégák folyamatos képzésében rejlik. Ezért a kereskedelmi szakmát tanuló diákok tapasztalatokat szerezhetnek az áruházakban a kötelező iskolai gyakorlat keretein belül. 2015-ben 1.212 diák választotta a SPAR-csoportot.
A középiskolásokon kívül 37 főiskolai hallgatónak is gyakorlati helyet biztosított a cég, akik széles körű ismereteket szerezhettek a kereskedelmi vállalat működéséről, és elméleti ismereteiket a gyakorlatban is hasznosíthatták. A tehetséges fiatalok a gyakorlati idő lejárta után a SPAR csapatát erősíthetik. Ezen kívül évek óta működik a Trainee program, amelynek célja, hogy a németül beszélő, kereskedelmi orientáltságú friss diplomások számára segítséget nyújtson a pályakezdésben. Tavaly kilencen vettek részt a programban, amely során a vállalat különböző működési területein szerezhettek gyakorlati tapasztalatokat.

Egy jó csapat
A SPAR-családban minden dolgozónak fontos szerepe van. A vállalat évek óta olyan hasznos és közkedvelt béren kívüli juttatásokat biztosít munkavállalóinak, mint a kedvező bankszámla csomagok, az egyedi mobiltelefon-előfizetési díjak és a kedvezményes üdülési lehetőségek. A SPAR a kereskedelmi vállalatok közül egyedülálló módon 13. havi fizetést, továbbá több mint tíz éve iskolakezdési támogatást biztosít alkalmazottainak. A társaság a vásárlás során is igyekszik segítő jobbot nyújtani, ezért számos, dolgozóknak szóló akción felül 2015-ben bevezette a névre szóló kedvezmény-kártyát, amely egész évben 5 százalékos, a kiemelt időszakokban pedig – például karácsonykor – 10 százalékos engedményt biztosít a vásárlások alkalmával.

Sikeres marketingkampányok
A SPAR Magyarország folytatta a korábbi évek hagyományait, így 2015-ben is különleges és rendkívüli kedvezményeket nyújtó promóciókkal, hűségakciókkal várta vásárlóit. Az év elején a főzés szerelmesei Thomas főzőedényekhez és konyhai kiegészítőkhöz juthattak hozzá kedvezményes áron. Nyáron a svéd prémiummárka, az Ellehammer egyedi bőröndjeit, táskáit, kiegészítőit lehetett megvásárolni. Ősszel a sport és a játék jegyében a SportBall Heroes plüsslabdáinak örültek kicsik és nagyok, év végén pedig a WMF konyhai termékcsaládja került újra az üzletekbe.

Társadalmi szerepvállalással a közösségért
A SPAR jelentős segítséget nyújt a társadalmi ügyekben is. A cégfilozófiában kiemelt szerepet kap a sport támogatása, az elesettek megsegítése és a hazai termékek népszerűsítése. Az év során támogatási rendszer került kiépítésre, melynek köszönhetően mind a támogatott, mind a vállalat számára átláthatóbbá vált ez a terület.
A cégcsoport és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közel 20 éve, stratégiai együttműködés keretein belül évente több ezer rászorulónak nyújt közösen segítséget. 2015-ben a Máltai adománykártyák értékesítéséből közel 10 millió forint folyt be, az eladott szalagfüles táskák után pedig további 4 millió forinttal támogatta a vállalat a szeretetszolgálat tevékenységét. Minden évben, így tavaly decemberben is megrendezésre került az „Adni Öröm!” akció, mely során 257 tonna adomány gyűlt össze, amely több mint 32 ezer élelmiszer ajándékcsomag elkészítését tette lehetővé.
A SPAR az állatok élelmezésében is szerepet vállal. A cég évek óta kapcsolatban áll az Országos Állatvédőrséggel, melynek eredményeként a szervezet önkéntesei minden évben több ezer kilogramm állateledelt gyűjtenek össze a kijelölt áruházakban. Ezen felül 304 üzletből és a két logisztikai központból a lejárt szavatosságú, forgalomba már nem hozható termékek állatok élelmezése céljából több mint száz partnernek kerülnek átadásra.

Elismerések
A vállalat szakmailag kimagasló évet zárt 2015-ben is: az Év boltja (MOM Park SPAR szupermarket) elismerésen kívül két díjat is kapott az idén először meghirdetett SuperStore versenyen (Szekszárd INTERSPAR, MOM Park SPAR szupermarket). A SPAR nyolcadszor nyerte el a Superbrands címet, valamint a cég egyik szakeladója a Magyar Kereskedelemért Nagydíjat vehette át az Európai Kereskedelem Napján. Az áruházlánc ezen felül több más díjat is nyert marketing aktivitásaival.

T

Sikeres a SPAR–WMF hűségakció

$
0
0

Nem csak az új házasoknak lehet szüksége millió apróságra a konyhában, hiszen a konyhai eszköz fogyóeszköz. A hőálló edények eltörnek, néhány év alatt a botmixer motorja is elfárad, a hámozókés kicsorbul, ha véletlenül azzal feszegetjük a befőtt tetejét, sőt még a konyhai mérleg is meghibásodhat.

Még szerencse, hogy mindezek könnyen pótolhatók a SPAR-csoport most futó hűségakciójának keretében, melynek középpontjában a WMF ProfiSelect termékcsaládja szerepel. A „Mesterien sokoldalú” akcióban – mely során a hűségpontok gyűjtése március 9-ig tart – 12 féle konyhai eszköz szerepel. A vásárlók 30 matrica beragasztásával, jelentős kedvezménnyel vehetik meg a termékek valamelyikét, matrica a vásárlások minden 1000 forintja után jár.

A prémium konyhai eszközöket 1853 óta gyártó WMF márka termékei az elmúlt években már többször szerepeltek a SPAR-csoport áruházainak hűségprogramjában, hiszen az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat mindig arra törekszik, hogy vásárlóinak sokoldalúan használható, praktikus eszközöket
kínáljon.

A WMF-hűségakcióban 11 termék hűségpontok, egy pedig Super­Shop-pontok beváltásával érhető el. A SuperShop kártyával rendelkezők a négyrészes Teddy gyermek evőeszközkészletet szerezhetik be kedvezményesen 300 SuperShop pontért és 2999 forintért.

A hűségprogramban elérhető konyhai eszközök között emellett hűtésre és sütésre egyaránt használható tárolóedény, digitális mérleg, keverőtál, univerzális fedő, hámozókés, kézi mixer és botturmix is szerepel. A tapadásmentes borítású, öntött alumínium sütőedény pedig csak az INTERSPAR áruházakban vásárolható meg kedvezményesen, a hűségakció ideje alatt.

A hűségpontokat március 19-ig lehet beváltani az árukészlet erejéig. Az említett 12 cikk mindegyike – szintén az árukészlet erejéig – teljes áron is megvásárolható. (x)

Varázslatos szülinap a SPAR-tól

$
0
0

Intenzív reklámkampányba kezdett a SPAR, hazai piacra lépésének 25. évfordulója alkalmából. Ördög Nórát szülinaptündérré változtatták, és új reklámfilmet is forgattak. A kampány kidolgozója a Spice Communications.

SPAR marketing kampány 2016

A reklámhadjárat célja, hogy a 25 éves SPAR varázslatos születésnapja elbűvölje a vásárlókat a jó árakkal és a változatos promóciókkal. Ehhez a segítséget Ördög Nóra adja, aki tündérként lebegve, varázspálcával jelenik meg nem csak az új reklámfilmben, de számos egyéb médiafelületen is. A „Varázslatos árak” kampány elemei print, online, jármű, óriásplakát, citylight és indoor felületeken is megjelennek, valamint számos metró aluljáróban balusztrád és padlóreklám formájában is visszaköszönnek. A SPAR hosszú évek után újra épülethálókon is jelen van kampányával a főváros frekventált pontjain. A key visual természetesen a szórólapokban és az áruházi instore felületeken is visszaköszön, emlékeztetve a vásárlókat a varázslatos árak és a minőségi kínálat találkozására a SPAR és INTERSPAR üzletekben országszerte.

A kampány március 3-án kezdődött, s év végéig fut kisebb szünetekkel. Egyes szakaszokban a „Múltunk mindig jelen lesz” mottóval a SPAR visszatekint az elmúlt 25 év mérföldköveire is, ezekkel a megjelenésekkel a televízióban, outdoor, online és sajtóhirdetésekben lehet majd találkozni – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A promóciók egy része a beszállító partnerek bevonásával fog zajlani, lesznek nyereményjátékok és online játékok is. A hirdetéseket social média aktivitások és PR-kampányok támogatják egész évben. A teljes kampányt a 25ev.spar.hu portálon lehet nyomon követni.

A kampány kidolgozója a Spice Communications. A kreatív ügynökség forgatta az új reklámszpotokat is, amelyek az RTL-en és az R-time kábelcsatornákon futnak. Az online fejlesztéseket a REON Digital készítette. A SPAR médiavásárló ügynöksége az IMG, míg PR-ügynöksége a KRQ Communications.

27 INTERSPAR lesz nyitva vasárnap

$
0
0

A SPAR Magyarország a vásárlói szokások alapján március 20-án, a húsvét előtti vasárnapon is várja vásárlóit, miközben változatos gyermekprogramokkal teszi színesebbé a bevásárlást 27 INTERSPAR hipermarketben.

interspar

A SPAR folyamatosan elemzi a vásárlói igényeket, szokásokat, ezért ezen a vasárnapon nem csak az OMV töltőállomásokon működő SPAR express-ek és egyes SPAR partner üzletek lesznek nyitva, hanem országszerte 27 INTERSPAR hipermarket is. A nagy ünnepek előtti vasárnapokon a fogyasztók kényelmét szolgálja, hogy a törvény által biztosított lehetőséggel élve kinyitnak a SPAR Magyarország hipermarketei. A SPAR ezen a hétvégén nem csak vásárlási lehetőséget, hanem különböző szórakoztató gyermekprogramokat is kínál a családoknak. A legkisebbek itt kipróbálhatják kreativitásukat: a gyerekeket színező füzetek, gyurmakészlet várja, és lehet tojástartót, ajtódíszt, sőt nyuszi álarcot is készíteni a hozzáértő hostessek segítségével. Csaknem minden INTERSPAR áruházban a kis gyerekasztalok mellett játszószőnyeg is lesz, amin a lurkókat kreatív játékok várják. Néhány INTERSPAR áruházban a gyereksarkokban arcfestésre és sablonok alapján készülő csillámtetoválásra jelentkezhetnek a legkisebbek. A programok időpontjáról az érintett INTERSPAR áruházakban előzetesen tájékozódhatnak az érdeklődők.

A 2016. március 20-án, 8-20 óra között nyitva tartó INTERSPAR üzletek listája:
Budapest és környéke:
1. INTERSPAR, Budapest, 1032
Bécsi út 154., 1032 Budapest
2. INTERSPAR, Budapest, 1103
Sibrik Miklós út 30., 1103 Budapest
3. INTERSPAR, Budapest, 1201
Széchenyi utca 1., 1201 Budapest
4. INTERSPAR, Diósd, 2049
Balatoni út 2/a, 2049 Diósd
5. INTERSPAR, Szentendre, 2000
Dobogókői út 4., 2000 Szentendre
Dunántúl:
6. INTERSPAR, Dunaújváros, 2400
Béke körút, 2400 Dunaújváros
7. INTERSPAR, Győr, 9023
Fehérvári út 3., 9023 Győr
8. INTERSPAR, Keszthely, 8360
Tapolcai út 37., 8360 Keszthely
9. INTERSPAR, Nagykanizsa, 8800
Táborhely utca 4., 8800 Nagykanizsa
10. INTERSPAR, Pápa, 8500
Celli út 21., 8500 Pápa
11. INTERSPAR, Pécs, 7632
Siklósi út 37., 7632 Pécs
12. INTERSPAR, Sopron, 9400
Selmeci utca 15-17., 9400 Sopron
13. INTERSPAR, Szekszárd, 7100
Tartsay utca 9., 7100 Szekszárd
14. INTERSPAR, Székesfehérvár, 8000
Budai út 41., 8000 Székesfehérvár
15. INTERSPAR, Székesfehérvár, 8000
Balaton út 44-46., 8000 Székesfehérvár
16. INTERSPAR, Szombathely, 9700
Újvilág utca, 9700 Szombathely
17. INTERSPAR, Tatabánya, 2800
Győri út 25., 2800 Tatabánya
18. INTERSPAR, Veszprém, 8200
Dornyai Béla utca 4., 8200 Veszprém
19. INTERSPAR, Zalaegerszeg, 8900
Ola utca 1., 8900 Zalaegerszeg
Kelet-Magyarország:
20. INTERSPAR, Debrecen, 4032
Füredi út 27., 4032 Debrecen
21. INTERSPAR, Gyula, 5700
Kétegyházi út 1., 5700 Gyula
22. INTERSPAR, Hódmezővásárhely, 6800
Kaszap utca 20., 6800 Hódmezővásárhely
23. INTERSPAR, Nyíregyháza, 4400
Korányi Frigyes utca, 4400 Nyíregyháza
24. INTERSPAR, Nyíregyháza, 4400
László utca 8., 4400 Nyíregyháza
25. INTERSPAR, Szolnok, 5000
Mátyás király út 29., 5000 Szolnok
26. INTERSPAR, Ózd, 3600
Sárli út 4., 3600 Ózd
27. INTERSPAR, Miskolc, 3524
Bajcsy-Zsilinszky u.2-4, 3524, Miskolc

Folyamatos az expanzió a SPAR-nál

$
0
0

Modernizálást követően öt üzletét nyitotta újra a SPAR Magyarország márciusban, Tökölön pedig vadonatúj szupermarket várja a vásárlókat.

Spar02

A legújabb – március 17-én, Tökölön átadott – egységét egy korábbi üzlethelyiségből alakította át a vállalat mintegy 135 millió forint ráfordítással. A modern áruház a város első SPAR egysége, a beruházással 21 új munkahelyet létesített a cégcsoport.

A március 17-én megnyílt szupermarket 980 m2-es eladóterével a hálózat korszerű tagja, magas szinten nyújtva a SPAR-ra jellemző vásárlói előnyöket. A frissáruk és a népszerű márkatermékek mellett a vevők megtalálják a kiváló minőségű, kedvező árú SPAR sajátmárkás termékeket csakúgy, mint a különleges fogyasztói igényeket kielégítő árucikkeket, valamint a helyben sütött pékárukat.

Fenti beruházáson kívül több mint 100 millió forintot fordított a SPAR a Gárdonyban, Harkányban, Sümegen, Sajószentpéteren és Szolnokon lévő üzleteinek felújítására. Ezen áruházak látványpékséggel bővültek, valamint megújultak a csemege-, sajt- és húspultok. Energiatakarékossági okból üvegajtókat kaptak a tejtermék-hűtők, illetve az eladóteret LED-lámpákkal világítják meg. A felújított üzletek a korábban megszokott nyitva tartási rend szerint várják vásárlóikat.

Az üzletek elérhetősége és nyitva tartása:

2316 Tököl, Fő u. 88.
H-Szo: 6:30-20:00

2483 Gárdony, Szabadság út 70.
H-P: 6:30-20:00
Szo: 6:30-18:00

7815 Harkány, Ady Endre u. 1/a.
H-Szo: 6:30-20:00

8330 Sümeg, 84-es főút
H-Szo: 6:30-20:00

3770 Sajószentpéter, Kossuth u. 96.
H-Szo: 6:30-21:00

5000 Szolnok, Városmajor u. 34.
H-Szo: 6:30-20:00

Az ALDI, Auchan, Lidl, Penny Market, SPAR és Tesco együtt segít a rászoruló gyermekeken

$
0
0

Hat nagy áruházlánc – ALDI, Auchan, Lidl, Penny Market, SPAR és Tesco – összefogva egyenként 5 millió forintnyi élelmiszer-felajánlással segíti a halmozottan hátrányos helyzetű településeken élő rászoruló gyermekeket. A vállalatok áprilistól közel 10 ezer gyermek havi ellátását segítik élelmiszeradományukkal, amelyet az érintett önkormányzatok, valamint a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány juttat el a rászorulóknak.

20160323_Minden_Gyerek_Lakjon_Jol_

A halmozottan hátrányos településeken élő rászoruló gyermekekre Hegedűs Zsuzsa, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kuratóriumi elnöke hívta fel az áruházláncok figyelmét. A kuratóriumi elnök asszony szerint ma Magyarországon legalább tízezer, 0-3 éves kor közötti rászoruló gyermek él olyan településeken, ahol az önkormányzatok nem tudják fenntartani a bölcsődéket. A bölcsődék hiánya egyben azt is jelenti, hogy ezek a gyermekek elesnek a törvény által biztosított ingyenes étkezéstől. Hegedűs Zsuzsa megkeresésére a vállalatok azonnal, gondolkodás nélkül vállalták, hogy a helyzet hosszabb távú megoldásáig hozzájárulnak a gyermekek ellátásához.

Az ALDI, az Auchan, a Lidl, a Penny Market, a SPAR és a Tesco egyenlő részt vállaltak a gyermekek támogatásából. A partnerek áprilistól havonta, a rájuk eső gyermekek számának megfelelő mennyiségű élelmiszer-csomagot adnak át az önkormányzatoknak és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak. A csomagok tartalma – müzli, tej, búzadara, rizs, kukoricapehely – egyenként egy gyermek egy havi egészséges élelmiszerrel történő ellátásához járul hozzá.
A kuratóriumi elnök szerint az áruházankénti 5 millió forint értékű támogatása másfél hónapig képes hozzájárulni a gyermekek egészséges táplálkozásához. Ezért addig, amíg az érintett gyermekek étkeztetését önkormányzati szinten is rendezik, a Hegedűs Zsuzsa által életre hívott Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány arra kér mindenkit, segítsen a rászoruló kisgyerekek ellátásában SMS-ekkel a 13611-es adományvonalon.


Magyar sonkával igazi a Húsvét

$
0
0

Újra itt a Húsvét és a hagyományos, minőségi magyar sonka. A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) Védjegyes termékek vásárlását és fogyasztását ösztönzi a Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. E célból kóstoltatás indul 2016. március 23, 24 és 26-án Magyarország 60 legnagyobb SPAR és INTERSPAR áruházában.

KMS01

A szervezők a kóstoltatással is hangsúlyozni szeretnék, hogy a sertéshús a magyar gasztronómia egyik tradicionális alapanyaga, melynek konyhai felhasználása igen sokoldalú. Különösen aktuális ez Húsvét közeledtével, amikor véget ér a böjti időszak, és ismét előkerülhetnek a finomabbnál finomabb húsételek, így például az ünnep egyik szimbóluma, a Húsvéti sonka. Az persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hús kerül az asztalra.

A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) Védjeggyel ellátott sertéshúsok és sertéshús készítmények megbízható, felelős magyar gazdaságból származnak, előállításukat rendszeres, szigorú és folyamatos ellenőrzés kísérte, útjuk pedig az élőállattól a vásárlásig nyomon követhető. Mint minden terméknél, ez esetben is az alapanyag jelenti a biztosítékot a kiváló minőségre: az állatok csak gabona alapú, GMO-mentes kukoricát tartalmazó, hozamfokozóktól mentes takarmánnyal etetettek. Ez eredményezi a KMS Védjegyes sertéshús sajátos, különleges ízét és illatvilágát, melyet a fogyasztók egyre több étteremben is megtapasztalhatnak. E Védjegy a kormány sertésstratégiájának egyik pillére, alapja pedig a teljes sertés termékpályát lefedő, átfogó terméktanúsítási rendszer. Használatára azok az állattartók, vágóhidak, feldolgozó üzemek, kiskereskedelmi vállalatok és vendéglátók (éttermek) pályázhatnak, akik az élőállat-tartástól a vásárlásig biztosítani tudják a Védjegy használatával szemben támasztott különleges feltételeket, az ellenőrzött kiváló minőséget.

A Földművelésügyi Minisztérium által létrehozott Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) Védjegy használati jogosultja a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), amely a minisztérium megbízásából végzi a Védjegy odaítélését a szigorú követelményeket teljesítő magyar vállalatoknak és gazdaságoknak. E minősítő Védjegy célja az is, hogy a tisztességes versenyfeltételek fenntartása mellett bővítse a hazai piacot és növelje az itthon előállított sertéshús termékek arányát.

Az itthon előállított, KMS Védjegyes termékeket választva a fogyasztó is hozzájárul ahhoz, hogy növekedésnek induljon a hazai termékek fogyasztása a külföldről behozott, más ízvilágú sertéshússal szemben. A kereslet fellendülésével a hazai gazdaságok is tovább fejlődhetnek, a sertésállomány tovább növekedhet.

Húsvét után is folytatódik a sertéskampány

$
0
0

A Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt., valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) március 23-tól 26-ig tartó termék-kóstoltató kampányban hívta fel a figyelmet a minőségi hazai sertéshúsra.

KMS sajtotajekoztato 20160329 SPAR

A húsvéti áruházi kóstoltatást követően is folytatódik a minőségi hazai sertéshús fogyasztását ösztönző kampány. A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) Védjegyes termékek népszerűsítése a Kormány sertésstratégiájának egyik pillére, melynek célja a hazai sertésállomány megduplázása.

Sikeresen zárult a Földművelésügyi Minisztérium, az MT Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága és a VHT által közösen szervezett sertéshúst népszerűsítő kampány. A szervezők a kóstoltatással is azt hangsúlyozták: a sertéshús a magyar gasztronómia egyik tradicionális alapanyaga, melynek konyhai felhasználása igen sokoldalú és egészséges. A kóstoltatási akció Magyarország 60 legnagyobb SPAR és INTERSPAR áruházában történt. Így a 3 nap alatt sokak kaptak ízelítőt a Kiváló Minőségű Sertéshús Védjeggyel ellátott termékek kínálatából. Megkóstolhatták például a Regnum Húsüzem termékeit a grillpultból, a helyben sütött császárszalonnát, az ugyancsak helyben sütött oldalast és tarját, de kóstolhattak a Konkoly Kft. húskészítményeiből is, amelyekből a füstölt karaj például nagyon népszerű volt.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára emlékezetett: a kormány áfacsökkentő intézkedése teljes mértékben megjelent a sertéshús árában. Szólt arról is, hogy míg Spanyolországban az egy főre jutó sertéshúsfogyasztás több mint 60 kg, addig ez Magyarországon 25-29 kg-ot jelent. De bízik benne, hogy ez a szám tovább nő azon intézkedések hatására, melyek keretében a Földművelésügyi Minisztérium a védjegy-tanúsítási rendszer működtetéséhez 150 millió forintot, sertéshús marketing célra pedig 200 millió forintos keretet biztosít 2016-ban.

Horváth Ferenc, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont vezetője elmondta: a kiskereskedelmi láncok közül elsőként a SPAR Magyarország Kft. kapta meg a KMS védjegy használatának jogát. Ez biztosítja a vevőket arról, hogy jó minőségű terméket vásárolnak.

Lipcsey György, az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese közölte: a három napos akció alatt kb. 80 ezer ember kóstolhatott KMS Védjeggyel ellátott feldolgozott sertéshúst. A nagy sikerre való tekintettel a közeljövőben további fogyasztásösztönző akciókat terveznek, amelyek egymásra épülnek.

Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke arról beszélt: a minősítő Védjegy célja az is, hogy a tisztességes versenyfeltételek fenntartása mellett bővítse a hazai piacot és növelje az itthon előállított sertéshús termékek arányát. Az ezzel a jelzéssel ellátott sertéshúsok és sertéshús készítmények megbízható, felelős magyar gazdaságból származnak, előállításukat rendszeres, szigorú és folyamatos ellenőrzés kísérte, útjuk pedig az élőállattól a vásárlásig nyomon követhető. Eddig 180 hazai sertéstartó és feldolgozó üzem, illetve kereskedelmi és vendéglátóipari egység csatlakozott a KMS eredetigazolási programhoz. Ennek köszönhetően évi mintegy 1,3 millió sertésből előállított hús és húskészítmény vált jogosulttá a Védjegy használatára.

További 15 Spar-expressz nyílik az idén az OMV kútjainál

$
0
0

Még az idén további 15 Spar-expressz üzlet nyílik OMV benzinkutaknál, így év végére összesen 65 ilyen bolt üzemel majd – közölte a Spar Magyarország és az OMV Hungária Kft. az MTI-vel csütörtökön, az 50. benzinkúti bolt átadását követően.

PR_SPAR_OMV_opt

A két cég együttműködése 2013-ban kezdődött, 2015. elejéig 5, az év minden napján éjjel-nappal nyitva tartó benzinkúti boltot nyitottak, majd a tesztidőszak tapasztalatai alapján tavaly jelentősen bővült a hálózat, az év végére már 45 shop üzemelt.

Az OMV-kutakon működő Spar-expresszek az OMV tulajdonában vannak, a boltok kínálata megegyezik a hasonló méretű Spar-üzletekével, fő, de nem kizárólagos beszállítójuk a Spar Magyarország Kft.

Az OMV 1991-ben lépett a magyar piacra, a budapesti székhelyű OMV Hungária Kft. 177 töltőállomást üzemeltet, és 11 százalékos piaci részesedése van Magyarországon. A cég 63 dolgozót alkalmaz közvetlenül, és 1650-et foglalkoztat töltőállomás-hálózatán keresztül.

A Spar szintén 1991 óta van jelen Magyarországon, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. forgalma tavaly 488,2 milliárd forint volt, a társaság több mint 13 ezer munkavállalójával az ország egyik legnagyobb munkaadója. A cég az elmúlt 25 évben mintegy 1 milliárd eurót (300 milliárd forintot) fektetett be Magyarországon. (MTI)

Spar: állati rekordokkal tért vissza Garfield

$
0
0

A világ leglustább macskája egy évre szabadságra ment, ám most visszatér a SPAR állati rekordokat felvonultató matricás albumával.

Foto2_Lajharok etetese a Palmahazban

A SPAR igazi sikerszériát tudhat magáénak, ugyanis 2011-ben indította útjára a Garfield figurával fémjelzett matricás album sorozatát. A Dzsungelmánia, Szafarimánia, Óceánmánia, Magyarország, Hegymánia és Szigetmánia albumokból ez idáig közel 2 millió darab fogyott, s csaknem 130 millió zöld matricacsomagot osztottak ki, illetve több mint 11 millió kék matricacsomagot adtak el a SPAR áruházakban.

Az idei évben a népszerű albumba 8 héten át – 2016.03.10-2016.05.04. között – lehet gyűjteni a legokosabb, leggyorsabb, legveszélyesebb, legritkább, legviccesebb, legnagyobb, legcukibb, leghangosabb állatokat ábrázoló matricákat, amelyek között igazi különlegességek is el vannak rejtve.

„Ahogy a korábbi matricás albumokkal, úgy az Állati Rekordokkal is a SPAR célja a gyűjtőszenvedély felébresztése mellett az ismeretterjesztés. Az album ismeretanyaga lehetőséget biztosít mindenkinek arra, hogy közösséget vállaljon olyan értékekkel, mint a környezetvédelem és a természetszeretet – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. Hozzátette: hazánkban nincs még egy szórakoztató és ismeretterjesztő kiadvány, amely ilyen óriási tömegekhez jutna el. Az állati legeket mintegy 65 oldalon, 200 állat fotójával és a róluk szóló érdekes információkkal mutatja be az album.

A SPAR a Fővárosi Állat- és Növénykert rendszeres támogatójaként ismét felajánlást tett az intézmény számára: a vállalat 6 hónapon át, több mint 1100 kilogramm friss zöldséget és gyümölcsöt biztosít 9 lajhár étkeztetéséhez. Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: „A társadalmi felelősségvállalás jegyében azért támogatja vállalatunk a Fővárosi Állat- és Növénykertet, mert az intézmény évtizedek óta az egyik legfontosabb helyszíne a hazai flóra és fauna bemutatásának. A SPAR elkötelezett támogatója minden olyan programnak, amely segíti környezetünk megóvását, illetve a gyermekek ismereteinek bővítését.”

Az album, illetve a minden elköltött 3.000 forint után járó, 1 darab ingyenes, zöld színű matricacsomag, valamint a 99 forintért megvásárolható kék színű matricacsomag az ország összes SPAR, INTERSPAR, CITY SPAR, SPAR partner és SPAR market áruházában kapható. Továbbra is lehet csillogó és érdes, valamint fémes hatású és kontúros képeket ragasztani. A matricacsomagok hatalmas meglepetést is rejtenek: 25 zöld matricacsomag egyenként 100.000 forint értékű SPAR utalványt tartalmaz.

A matricás albumok kabalafigurája Garfield, országos roadshow keretében népszerűsíti a kiadványt.

Újabb sajátmárkás termékek a SPAR polcain

$
0
0

Egészségtudatos tartós élelmiszerekkel, valamint háztartási és vegyi árukkal bővült a SPAR sajátmárkás termékeinek köre. Ezekkel együtt már több mint 2300 olyan termék kapható országszerte a SPAR üzleteiben, amelyeken a vásárlók a vállalat saját márkáját láthatják.

Spar_Tomlos_omlesztett_sajtkrem_natur

A SPAR sajátmárka családjának bővülése és ezzel párhuzamosan népszerűségének növekedése az 1997-es bevezetése óta töretlen. Ma már nem csak élelmiszer, hanem vegyi áru, valamint több száz fajta iparcikk is szerepel a vállalat sajátmárkás kínálatában. A SPAR fontosnak tartja, hogy olyan termékeket is kínáljon vásárlói számára, amelyek segítik őket egészségük megőrzésében, vagy életmódjuk megváltoztatásában.

Az idén 25 éves SPAR csoport a vásárlói igények növekedésével összhangban folyamatosan bővíti sajátmárkás termékeinek kínálatát: míg 2014-ben 1947 féle, 2015-ben már 2290 árucikk hordozta magán a jellegzetes SPAR-motívumokat. A bővülés főként a SPAR, S-Budget, Regnum, valamint a SPAR Natur*Pur márkákat érintette.

A SPAR számára minden sajátmárkás terméket neves gyártó cég állít elő, ami minőségi alapanyagokból készült, megbízható termékeivel már bizonyított a piaci versenyben. A gyártók közül kiemelkedik a SPAR bicskei húsüzeme, ahol ellenőrzött körülmények között, kiváló minőségű sertéshúsokat dolgoznak fel számos formában valamennyi hazai SPAR áruház számára.
A gyártói márkáknál általában 20-30 százalékkal olcsóbban kínált termékek kiváló minőségük és kedvező ár-érték arányuk révén igen gyorsan népszerűvé váltak a fogyasztók körében.

A SPAR legújabb sajátmárkás termékfejlesztései:

SPAR NATUR*PUR Bio barna rizs
Gyorsan főzhető barna rizs? Igen! A SPAR új terméke a háziasszonyok kedvence lesz, hiszen hamar elkészül, ugyanakkor vitamin- és rosttartalma magasabb, mint a fehér rizsé, s kiváló szelén-, illetve magnéziumforrás. A barna rizs ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származik.
Termékinformációk:
Variáns: gyorsfőzésű, hosszúszemű
Kiszerelés: 500 g

SPAR NATUR*PUR Bio fehér rizs
Ha gyorsan kell valami vacsorát összeütni, a percek alatt elkészíthető fehér rizsre mindig számíthatunk. Az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó fehér rizs alapvető élelmiszer, igen változatos felhasználási lehetőségekkel.
Termékinformációk:
Variáns: hosszúszemű
Kiszerelés: 500 g

SPAR NATUR*PUR Bio köles
A gluténmentes köles egyre inkább divatba jön a nyugati országokban: gyakran szórják a krumplipürére az exkluzív éttermekben, ugyanakkor belefőzik bébiételekbe is. Sokan magasztalják tápláló erényeit. A SPAR ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó hántolt kölese kiváló fehérjeforrás, ásványi anyagokban, nyomelemekben és aminosavakban gazdag táplálék, az immunrendszer erős támasza. Fedezzük fel újra ezt az egykor igen elterjedt gabonafélét!
Termékinformációk:
Variáns: hántolt
Kiszerelés: 500 g

SPAR NATUR*PUR Bio Ketchup
Tartósítószereket, mesterséges ízesítőket és színezékeket nem tartalmaz az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó, bio-alapanyagok felhasználásával készült ketchup.
Termékinformáció:
Kiszerelés: 500 gramm

SPAR Ketchup
Gondosan válogatott, napérlelte paradicsomból, csípős és édes változatban is kapható az új SPAR ketchup-család, amelynek egyik tagja hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel készült.
Termékinformációk:
Íz, variáns: csípős, édes, édesítőszerrel
Kiszerelés: 500 gramm, 900 gramm

SPAR Puffasztott rizs
Az egészséges életmódot preferálók számára komoly segítséget jelent a puffasztott rizsszelet, hiszen van mire kenni a vajat vagy a margarint a reggelihez, uzsonnára. Az enyhén sózott változat még kellemesebbé teszi a termék, de a vaj, illetve a felvágottak ízének összhatását.
Termékinformációk:
Íz: enyhén sós, natúr
Kiszerelés: 100 g

SPAR Puffasztott búza
Diétázók, fogyókúrázók, sportolók egyik zsírmentes és alacsony kalóriatartalmú kedvence a puffasztott búzaszelet, ami kiválóan helyettesíti a kenyeret.
Termékinformációk:
Íz: enyhén sós, natúr
Kiszerelés: 100 g

SPAR Tömlős ömlesztett sajtkrém
Beköszöntött a tavasz, közeleg a nyár, vagyis a kiránduló szezon, amikor igazán jól jön valami ízletes uzsonnának való. A natúr, illetve sonkás ízben kapható lágy, könnyen kenhető, ízletes krémes sajt mellé már csupán egy szelet finom zöldség kell a szendvicsekre.
Termékinformációk:
Íz: natúr, sonkás
Kiszerelés: 100 g

SPAR SPLENDID mosógép tisztítószer
Exkluzív sajátmárkás tisztítószer, a mosógép ápolására. Tökéletesen alkalmas a mosógép dobjának, mosószer adagolójának, gumi tömítőgyűrűjének tisztán tartására.

Vizsgálják a zárva tartás visszavonásáról szóló javaslatot az áruházláncok

$
0
0

Vizsgálják a vasárnapi zárva tartás visszavonásáról szóló javaslatot – közölték az MTI megkeresésére áruházláncok. A Hervis akár már most vasárnap kinyitja minden magyarországi üzletét, ha a héten a Parlament megszavazza a változást.

polc2

“Örömmel fogadtuk a kormány javaslatát a vasárnapi zárva tartás feloldásáról. Ha a héten a Parlament is megszavazza a változást, a 27 hazai Hervis üzlet már most vasárnap kinyit” – mondta Viola Krisztina, a Hervis Sport- és Divatkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Európa és a hazai piaci egyik vezető sportszer és sportruházat értékesítő lánca szerint a kormány döntése racionális, és a vásárlók többségének szándékát tükrözi. Úgy vélik, ezt mutatja az is, hogy a vasárnapi zárva tartási időszakban nem csökkent a Hervis online üzletének forgalma, a fogyasztók a bezárt üzletek ellenére vásárlással töltötték pihenőnapjukat. A cég webshopjában tavaly 20 termékkategória mintegy 16 ezer árucikkét adta el ilyen módon, többségében sportcipőket.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az MTI kérdésére közölte: kiemelten fontosnak tartják a vásárlói visszajelzéseket, ezért a vasárnapi zárva tartás eltörlése esetén arra fognak törekedni, hogy megteremtsék az újranyitás feltételeit.

A vasárnapi nyitvatartás ugyanakkor – ahogy a törvény bevezetését megelőzően – csak azokat az áruházaikat fogja érinteni, ahol a vásárlói visszajelzések ezt indokolják. Ilyen helyszínek lehetnek a belvárosi területek vagy az idegenforgalmilag frekventált helyek.

A vevői igényeknek megfelelve továbbra is szeretnének mindent megtenni azért, hogy vásárlóik a lehető legkényelmesebben intézhessék bevásárlásaikat, akár a vasárnapi napokon is – fogalmazott a válaszában a Spar.

A CBA Kereskedelmi Kft. közölte: minden tekintetben tiszteletben tartják az Országgyűlés döntését. Amennyiben további konkrétumok napvilágot látnak – például az esetleges visszaállítás időpontjával kapcsolatban -, akkor tudnak cselekvési tervet megalkotni, a változásra való felkészülést megkezdeni – áll a válaszukban.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. arról tájékoztatott, céljuk, hogy a hatályos jogszabályi kereteken belül a vásárlók számára legjobb lehetőségeket tudják kínálni, a törvénymódosítási javaslatot vizsgálják.

A Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. azt közölte: tudomásul veszik a törvény módosítását, és annak hatályba lépését követően az abban foglaltaknak megfelelő gyakorlatot fognak folytatni. (MTI)

Ördög Nóri tündérré vált

$
0
0

Hatalmas öröm érte Ördög Nórit, a SPAR háziasszonyát, ugyanis valóra válthatta gyermekkori álmát: egy napon keresztül tündérként repkedhetett. Azt azonban nem gondolta, hogy komoly kiképzésen kell részt vennie emiatt.

Sparordognoran1

Mint a legtöbb lány, Ördög Nóri gyerekként gyakran ábrándozott arról, hogy egyszer ő is tündér lesz és csodákat fog tenni. Ám ahogy felcseperedett, rádöbbent, hogy ennek megvalósulására elég kevés esély van. Nemrég azonban az álomból mégis valóság lett, ugyanis egy egész napon át repkedhetett a levegőben egy reklámfilmforgatás kedvéért, a SPAR Szülinaptündér szerepében.

Nóri a SPAR háziasszonyaként már sok szerepben kipróbálhatta magát, de úgy érzi: a Szülinaptündér a csúcs. Melyik kislány nem szeretett volna hatalmas tüll tütüben repkedni? Vagy varázspálcával csodát tenni? Pár hónapja megcsörrent a telefon, és a SPAR kreatív csapata azzal az ötlettel állt elő, hogy Szülinaptündér lehet néhány kisfilm erejéig, mivel az áruházlánc a 25. születésnapját „varázslatos árakkal” szeretné megünnepelni. Nóri természetesen azonnal igent mondott!

Bár a könnyed szárnyalás remekül fest a kisfilmeken, Nórinak rengeteg munkájába került, hogy a nehéz mozgásból légies piruetteket varázsoljon.

A csinos műsorvezető egyáltalán nem gondolt bele, miként fog zajlani a forgatás, de amikor jelezték neki, hogy a felvétel előtt néhány nappal kaszkadőrrel kell gyakorolnia, akkor elkerekedett a szeme. A próbákon pedig rá kellett jönnie, hogy egyáltalán nem könnyű a „tündérek” dolga. Nóri magára húzott egy beülőt, trambulinra állt, és hevederek segítségével mozgatták, mint egy marionett babát – így kellett beletanulnia a Szülinaptündér szerepébe. A forgatáson mindezek tetejébe még gondosan előkészített frizurával, sminkkel, csodás ruhában kellett mozognia. Nóri ekkor szembesült azzal, hogy egyáltalán nem olyan könnyű lebegni, mint ahogyan az a filmben látszik. Ráadásul a repkedés mögött sok szakember precíz és összehangolt munkája áll. A kezdeti nehézségek után azonban gyorsan belerázódott a szerepébe, és mindvégig élvezte a forgatást.

Aki kíváncsi a forgatás kulisszatitkaira, ide kattintva megtekintheti:

https://www.youtube.com/watch?v=P8v6DoR2Wik

A SPAR kampányfilmje pedig az alábbi linkeken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=VlZBjoprEQY


SPAR: átlagos vasárnap lesz április 17.

$
0
0

A SPAR Magyarország felelős vállalatként a dolgozók érdekeit és a vásárlók magas színvonalú kiszolgálásának elvét szem előtt tartva fokozatosan vezeti be új nyitva tartási rendjét. Így április 17-én csak a már korábban is betervezett, 67 SPAR logós egység tart majd nyitva.

Spar02

„Több mint 13.000 dolgozójával Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója vagyunk, munkatársaink kétharmada nő. Felelős vállalatként fontos számunkra dolgozóink érdekeinek képviselete és a vásárlóink magas színvonalú kiszolgálása. Akkor nyitjuk ki vasárnaponként áruházaink többségét, ha minden feltétel adott lesz ehhez” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Éppen ezért a cégcsoport úgy döntött, hogy csak azon üzleteit nyitja ki ezen a héten vasárnap, amelyek kinyitása már korábban be lett tervezve. Ezen üzletek közül 5 olyan SPAR szupermarket várja majd a vásárlókat, amely az egy szabadon felhasználható vasárnapi napot április 17-én használja fel. Az üzletek szándékukat jogszerűen, az előírt határidőt betartva, a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról rendelkező jogszabály elfogadásától függetlenül már korábban bejelentették. Ezeken az áruházakon felül még az a 11 SPAR üzlet és 51 SPAR express koncepciójú OMV-shop is nyitva fog tartani, amelyek a vasárnapi boltzárra vonatkozó törvény hatálya alatt is folyamatosan nyitva tarthattak.

A SPAR Magyarország üzlethálózatát jelenleg 32 INTERSPAR hipermarket, 344 SPAR és City SPAR szupermarket, valamint 87 franchise áruház alkotja.

Április 24-től újra nyitva vasárnaponként a SPAR-hálózat

$
0
0

Új nyitvatartási rendet vezet be a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. most vasárnaptól országszerte. A vasárnapi boltzár hatályon kívül helyezésétől a SPAR azt várja, hogy a vásárlói szokások ismét megváltoznak, s újra a hét végére fogják igazítani sokan a nagybevásárlásokat.

Spar02

316 SPAR és City SPAR szupermarket, 32 INTERSPAR hipermarket, a franchise rendszerben működő boltok közül pedig 51 SPAR express, 20 SPAR partner és SPAR market nyit majd ki április 24-től vasárnaponként. Az egyes áruházak nyitvatartási rendje eltérő lesz, attól függően, hogy pontosan hol helyezkedik el az üzletegység, illetve milyenek a vásárlói szokások az üzlet környezetében.

„Megnyugtató módon fel tudtunk készülni az elmúlt egy hétben a színvonalas vasárnapi kiszolgálásra, aminek a valódi nyertesei maguk a vásárlóink lesznek” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A SPAR arra számít, hogy a 2015. március 15. előttihez hasonlóan alakulnak majd a fogyasztói szokások, és a lakosság jelentős része újra a hét végére fogja időzíteni a nagybevásárlásokat. A vasárnap korábban is fontos napnak számított a SPAR életében annak ellenére, hogy sok áruház rövidebb ideig tartott nyitva. A SPAR hálózatában a heti forgalom 9%-a százaléka bonyolódott vasárnaponként korábban.

A SPAR folyamatosan elemzi a fogyasztói szokásokat, s amennyiben szükséges, nyitva tartási rendjét a jogszabályokat figyelembe véve módosítani fogja.

A mindenkori aktuális nyitvatartási információ az alábbi linken érhető el:

http://www.spar.hu/hu_HU/spar_csoport/vasarnap_nyitv_tarto_uzleteink.html

Egzotikus ízek, nem csak vegetáriánusoknak: SPAR Veggie by NENI

$
0
0

Új ízvilággal gazdagodott a SPAR üzletek kínálata, miután a vállalat megkezdte az Ausztriában már nagy népszerűségnek örvendő Veggie by NENI termékek forgalmazását Magyarországon.

Haya és Nuriel Molcho SPAR veggie by NENI 3

Baba ganush, falafel, hummusz és labane – ismerős nevek azoknak, akik kedvelik a könnyű, változatos közel-keleti ételeket. Ezek a finomságok most könnyebben elérhetővé váltak a magyar fogyasztók számára, hiszen a választékát folyamatosan fejlesztő SPAR a korszerű, koleszterinszegény táplálkozási trend követőire is gondol: megkezdődött a közel-keleti konyha legjobb ételeinek forgalmazása a Veggie by NENI márkanév alatt.

„A Veggie by NENI termékcsalád a SPAR sajátmárkás termékei között komoly sikereket aratott az osztrák anyavállalatnál, ezért üzletláncunk úttörő szerepet vállalt ezen egészséges ételek forgalmazása terén.”- mondta el Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Az induláskor nyolc Veggie by NENI ételkülönlegességet felsorakoztató kínálatot Haya Molcho, a NENI családi vállalkozás megalapítója mutatta be Budapesten. A négy gyermekes, Izraelben született családanya a SPAR-ral együttműködve – a hagyományos keleti ételeket különleges ízekkel feldobva – mindig új és izgalmas termékekkel rukkol elő.

Hazánkban is egyre nagyobb az igény a tisztán növényi alapú ételek iránt, miután egyre többen választják a vegetáriánus életmódot, bár azon is érdemes elgondolkodni, vajon miért éppen ezek az ételek terjedtek el a forró, száraz kelet-mediterrán régióban. Így nem csak a vegetáriánusoknak, hanem mindazoknak is ajánlható a könnyen emészthető ételsor, akik ülő munkát végeznek, ezért szervezetüknek nincs szüksége szélsőségesen magas szintű kalóriabevitelre, viszont szeretik kipróbálni az új ízeket. A Veggie by NENI ugyanakkor azoknak is sok segítséget jelenthet, akik egészségügyi okból diétára kényszerülnek.

A Veggie by NENI termékcsalád tagjai:
• Labane – Chiamagos joghurtszósz 125g
• Hummus Natur – Csicseriborsókrém 125g
• Hummus Curry-Mango – Currys-mangós csicseriborsókrém 125g
• Aufsrtrich Tomaten-Basalikum – Paradicsomos-bazsalikomos krémsajt-készítmény 125g
• Muhammara – Diós paprikamártás 125g
• Baba ganusch – Szezámmagos padlizsánkrém 125g
• Aufstrich Tofu-Curry – Tofus-currys krémsajt-készítmény 125g
• Falafel – Készresütött csicseriborsóból készült golyócskák 125g

A termékcsalád tagjai 2016. március végétől elérhetőek minden INTERSPAR hipermarketben és 49 kijelölt SPAR szupermarketben.

Állati rekordokkal tért vissza Garfield

$
0
0

Garfield most visszatér a SPAR állati rekordokat felvonultató matricás albumával.

A SPAR igazi sikerszériát tudhat magáénak, ugyanis 2011-ben indította útjára a Garfield figurával fémjelzett matricásalbum-sorozatát.
A Dzsungelmánia, a Szafarimánia, az Óceánmánia, a Magyarország, a Hegymánia és a Szigetmánia albumokból ezidáig közel 2 millió darab fogyott, és csaknem 130 millió zöld matricacsomagot osztottak ki, illetve több mint 11 millió kék matricacsomagot adtak el a SPAR áruházakban.

Az idei évben a népszerű albumba 8 héten át – március 10. és május 4. között – lehet gyűjteni a legokosabb, a leggyorsabb, a legveszélyesebb, a legritkább, a legviccesebb, a legnagyobb, a legcukibb, a leghangosabb állatokat ábrázoló matricákat, amelyek között igazi különlegességek is el vannak rejtve.

A SPAR a Fővárosi Állat- és Növénykert rendszeres támogatójaként ismét felajánlást tett az intézmény számára: a vállalat 6 hónapon át, több mint 1100 kilogramm friss zöldséget és gyümölcsöt biztosít 9 lajhár étkeztetéséhez.

Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója hangsúlyozta:

– A társadalmi felelősségvállalás jegyében azért támogatja vállalatunk a Fővárosi Állat- és Növénykertet, mert az intézmény évtizedek óta az egyik legfontosabb helyszíne a hazai flóra és fauna bemutatásának. A SPAR elkötelezett támogatója minden olyan programnak, amely segíti környezetünk megóvását, illetve a gyermekek ismereteinek bővítését.

A jövő henteseit képzi Bicskén a SPAR

$
0
0

Több mint 1,7 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre bicskei telephelyén a Magyarországon 25. születésnapját ünneplő SPAR csoport. A beruházás révén létrejött a REGNUM Húsüzem és Oktatóközpont. Mint a létesítmény mai sajtóbemutatóján elhangzott: a korábban csak húsüzemként működő REGNUM Húsüzem mostantól szakmai műhelyként is funkcionál. A SPAR negyedszázados hazai működése során eddig összesen csaknem egymilliárd eurót fektetett be a magyar piacon.

SPAR REGNUM Husuzem1

Az évente több mint 30 millió kilogramm sertéshúst értékesítő SPAR az egyetlen kiskereskedelmi vállalat, amely saját húsüzemmel rendelkezik Magyarországon. A cég 2015-ben 1,7 milliárd forintot fordított arra, hogy 7.500 négyzetméteres húsüzemét egy szeletelő részleggel és oktatóközponttal 10.900 négyzetméteresre bővítse. Az öt hónap alatt végrehajtott munkálatok nagyságrendjét jelzi, hogy 160 tonna acélszerkezet alá 300 köbméter betont öntöttek, s a közel 3 ezer négyzetméteres új szárnyba 18 kilométernyi erőátviteli kábelt, valamint 2.900 méter vízvezetéket telepítettek.

„A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. egyik alapelve, hogy a biztos jövő az utánpótlás nevelésében és a kollégák folyamatos képzésében rejlik.” – hangsúlyozta Horváth Ferenc, a REGNUM Húsüzem és Oktatóközpont vezetője. Ezért a kapacitásbővítés mellett a húsüzem ezentúl szakmai oktatóközpontként is funkcionál. A REGNUM Húsüzem és Oktatóközpontra fordított beruházás értéke a 2015-ös beruházással együtt a kezdetektől meghaladja a 10 milliárd forintot.

A REGNUM tálcás húsokkal a kiskereskedelmi láncok közül elsőként a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kapta meg a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy használatának jogát, mondta Horváth Ferenc. A minősítés nem csupán arról biztosítja a vevőket, hogy jó minőségű terméket vásárolnak, hanem azt is garantálja, hogy a sertés Magyarországon született, kizárólag GMO-mentes gabonán nevelkedett, valamint a húsa meghatározott márványozottsággal és sajátos, különleges ízzel és illatvilággal rendelkezik.

A 10.900 négyzetméteresre nőtt üzemben tavaly 3.000 szarvasmarhát és 600 ezer darab félsertést dolgoztak fel, aminek eredményeként 1,6 millió kilogramm bontott marhahús és 14,6 millió kilogramm bontott félsertés került az üzletekbe. Az üzemben a tálcás, védőgázas, valamint a vákuumcsomagolt friss tőkehúsok mellett tavaly 11,5 millió kilogramm sajátmárkás – S-Budget, SPAR, REGNUM – felvágottat, sonkafélét, füstölt és füstölt-főtt húst, májast és kolbászféléket gyártottak és 7 millió darab tálcás húst csomagoltak. „A mostani fejlesztés eredményeként nagyteljesítményű automata szeletelő és vákuumcsomagoló gépet vásároltunk, ami lehetősége ad a vásárlóink még magasabb színvonalú kiszolgálására.” – tette hozzá Horváth Ferenc.

A sertés tőkehús januári ÁFA-csökkenése – a SPAR prognózisa szerint – az egyik legkeresettebb árucikké teszi a frisshúst, a cég a sertéshús forgalmának legalább 10-15 százalékos emelkedésére számít egy éven belül.

Viewing all 1038 articles
Browse latest View live